Elmegy a külügytől Szijjártó futsalos protokollfőnöke
Szerdától nem dolgozik a Külgazdasági és Külügyminisztériumban az az Andréka Domonkos, aki korábban futsalcsapatot is vezetett, majd Szijjártó Péter protokollfőnöke lett – írja a Népszabadság.
Szerdától nem dolgozik a Külgazdasági és Külügyminisztériumban az az Andréka Domonkos, aki korábban futsalcsapatot is vezetett, majd Szijjártó Péter protokollfőnöke lett – írja a Népszabadság.
A magyar állam nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy Oroszország Magyarország számára az elsők között tenné lehetővé az élelmiszer-szállítást az embargó feloldása után. Minenesetre örömmel várják az orosz szakértők esetleges érkezését – írta Budai Gyula, az embargó kezeléséért felelős miniszteri biztos.
A Dunakeszi Kinizsi 8 tagja, illetve segítője tölt be pozíciókat a Szijjártó Péter vezette külügyben. Nézze meg, ki honnan jött, mit csinál, és mennyit keres.
Oroszország Déli Áramlattal kapcsolatban hozott döntése után Magyarországnak további lehetőségek után kell néznie – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium egy közleményben. Mikola István államtitkár már hétfőn tárgyalt az EU által is támogatott Déli Folyosó gázvezeték kiépítéséről.
Több fontos feladatkör január 1-től átkerül a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól a Miniszterelnökséghez. A változtatást Fodor Gábor, a Törvényalkotási Bizottság független tagja vette észre az előterjesztések sorában. Az európai ügyek, a brüsszeli állandó képviselet irányítása és a diplomaták munkáltatói joga is Lázár minisztériumához kerül, ezáltal – a Liberálisok szerint – Szijjártónak csak a külgazdaság maradt.
Már az MNB is vizsgálja, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium értékpapírjainak fedezetére kötött-e a Quaestor rendkívül kockázatos devizaügyleteket – írja az e heti HVG.
Kerekes György pénteki leváltásának a Magyar Nemzeti Kereskedőház éléről semmi köze nincs a Quaestor-ügyhöz – hangsúlyozta a KKM. Az érintett februárban jelezte, hogy a magánszektorban folytatná pályafutását. Utódját, Ducsai-Oláh Zsanettet pénteki hatállyal nevezte ki a cég közgyűlése.
A nemzetgazdasági miniszter egyetlen éjszaka alatt elkészített jelentésére alapozta utasítását Orbán Viktor, amikor szólt a minisztereknek, hogy nézzenek utána a brókercégeknél tárolt közpénzeknek. Bár korábban arról volt szó, hogy Orbán márciusban tette ezt, kommunikációs államtitkára szerint a miniszterelnök rosszul emlékezik: február végén, a Buda-Cash bedőlésének másnapján volt az ominózus kormányülés.
A Sopronban járó miniszterelnök kérdésre válaszolva azt mondta: miután a brókercégek bedőltek, kifejezetten utasította a minisztériumokat, hogy nézzenek utána, van-e pénzük a brókercégeknél, és ha van, intézkedjenek.
Egy nappal a Quaestor öncsődje után hunyt el a külügyi tárca beruházási főosztályvezetője. Bár kiküldetés várt rá, a hírek szerint önkezével vetett véget az életének. Közben a Népszabadságnak a KKM és a Quaestor kapcsolatát vizsgáló cikkére árulkodó közleményben reagált a minisztérium: mint írták, sok más ügyfélhez hasonlóan ők is aggódni kezdtek, ezért vette ki a tárcához tartozó cég a csőd előtti utolsó pillanatban a pénzét. Csakhogy a Quaestor csődje előtt senki sem aggódott a pénzéért.
Mesterházy Attila arra kíváncsi, hogy a külügy mi alapján döntött arról, hogy kivonja pénzét a Quaestortól, és ha volt információjuk arról, hogy a cég bedől, akkor miért nem osztották meg azt a nyilvánossággal.
Magyarország a nyugati értékközösség tagja, és ebből kötelezettségek fakadnak - idézték Szijjártó Pétert abban a külügyi közleményben, amely arról szólt, a minisztérium vezetésével összeült az a kormányzati munkacsoport, amely a magyar katonák IÁ elleni harcban való részvételét készíti elő. A döntéshez kétharmados parlamenti döntés szükséges.
Rendkívüli értekezletre hívta haza a Magyarországot képviselő nagyköveteket Orbán Viktor. A miniszterelnök ismét a nemzeti érdekeken alapuló diplomácia mellett kardoskodott, ezt követeli meg a magyar diplomatáktól is.
Kőkeményen verjen vissza minden híresztelést, amely arról szól, hogy hamarosan ismét lesz külön külügyi és külgazdasági tárca – erre utasította a hvg.hu értesülései szerint a szerdai kormányülésen Orbán Viktor Szijjártó Pétert. Az utóbbi napokban ugyanis sokan már tényként beszéltek erről a forgatókönyvről, igaz, a területet, illetve Orbán erről vallott elméletét ismerők szerint ez egyelőre nem más, mint a „régi külügyesek” vágyálma.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára búcsúztatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt kedden késő este a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Az ötórás budapesti látogatásáról távozó német kancellárt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára búcsúztatta.
A Száhel-övezet változatlanul a nemzetközi terrorizmus által leginkább sújtott régiók egyike, ahol a fenyegetettség érdemben 2014-ben sem csökkent – írta figyelmeztetésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A térség országaiban a rali lesz a legjelentősebb nemzetközi sportesemény, amely a szervezett bűnözői csoportok figyelmét is felkeltheti. Az európai – főként nyugat-európai – állampolgárok továbbra is emberrablások áldozatává válhatnak a KKM szerint.
Menczer Tamást, a közmédia 30 éves sportriporterét, korábbi bajai focistát igazolta le szóvivőnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium – értesült az Origo. A portál úgy tudja, hogy Menczer Tamás már elbúcsúzott tévés munkatársaitól. A sportriporter az Origó értesülését sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Az amerikai ügyvivőnek a magyar külügyben azt mondják: nem tartanák helyesnek, ha egy ország azért támogatna civil szervezeteket, hogy azok nyomást gyakoroljanak egy másik ország demokratikusan megválasztott kormányára. Szijjártó Péter miniszter a parlamentben beszélt erről.
Sarah Sewall amerikai államtitkár állítólag azt mondta, az USA nagykövetségei Közép- és Kelet-Európa két tucat országában a korrupcióellenes küzdelmeket támogató akcióterveket készítenek. A magyar külügy szerint az ilyen kijelentések aggodalmat keltenek a szuverén országokban.